Amerigo Tot kiállítása Tihanyban

A nyáron Tihanyban megrendezett kiállításoknak különös helye és jelentősége van a magyar tárlatok sorában. Az élénk balatoni idegenforgalom keretében évente több százezren megfordulnak Tihanyban és így a múzeumban is. A látogatók nagy része tehát önkéntelenül kerül kapcsolatba a kiállítások anyagával. Az érdeklődésfelkeltés és a szintén jelentős számmal megforduló külföldiek számára, a magyar kultúráról adott kép szempontjából egyaránt, kiemelkedő helyet foglalnak el az itteni kiállítások.
Pontosan érzi ezt a múzeum vezetése is, hiszen az elmúlt évek során olyan emlékezetes rendezvényekkel találkozhattunk itt, mint Egry, Rippl-Rónai, Borsos kiállítások.
Ez alkalommal sem mindennapi tárlat nyújt élményt Tihanyban a látogatóknak. A Tihanytól nem is olyan messze, Fejérvárcsurgón született Tóth Imre — Amerigo Tot néven vált a plasztika világhírű alkotójává — kollekciója szerepel a hangulatos udvaron és az elsó emeleti kiállítási termekben.
Jó és helyes az a művészetpolitika, amely a korábbi túlzott elzárkózás helyett külföldre szakadt, ismert magyar művészek munkáinak hazai megismertetését tűzi célul. Ezen a nyáron szinte csokorba és egyszerre jelentkezett az ilyen jellegű kiállítások együttese, mert Amerigo Tot mellett Viktor Vasarely, Tibor Gertler és Georges Simonka kiállításai voltak láthatók Budapest különböző kiállító termeiben.

Amerigo Tot élete és művészete egyaránt — bár nem esztétikai kategória, mégis használom ezt a jelzőt, mert találóbbat nem lelek — izgalmas. A Banhausban indul Moholy-Nagynál és Kleenél, de a baloldali gondolkodású művészeknek a fasiszta Németország nem adott alkotási lehetőséget. Így Amerigo Totnak is börtönből való szabadulása után, ha élni és alkotni akart, el kellett hagynia Németországot.
Az akkor még, különösen a művészeti életben kevéssé antihumánus és merev Itáliában keresett menedéket. Itt azonban egészen lentről kellett kezdenie. Kisvendéglókben, trattória készített portrékat, árusította rajzait éveken át. Először 1937-ben mosolygott rá a szerencse, amikor megnyert egy pályázatot. Hamarosan ismert festővé és grafikussá válik. Szobrászi pályája a Termini pályaudvar hatalmas frízének megvalósításával ível újabb csúcsok felé. Sorba kapja a megbízásokat, mégpedig nem is akármilyeneket, hanem a modern építészet egyik jelentős alkotójával, Nervivel dolgozik együtt a Palazetto dello Sport belső terének kialakításában és a modern római építészet egyik legsikerültebb művében, a Római Autoklubban is találkozunk alkotó fantáziájával. A Raffaello óceánjáró és a Kennedy-síremlék már az utóbbi évek termésének legjavát reprezentálják.
Munkássága a klasszikus szobrászati hagyományok a huszadik századi törekvések egybeötvözése. És nem is úgy, hogy az első után következne a második, ahogyan ezt a történelmi fejlődés hozta, hanem olykor egymás mellett, váltakozva, megfelelő témához a megfelelő formai megoldást választva. Eddig elsősorban Picasso életművében láttuk a különböző stílustörekvéseknek azt a változatosságát, amit most Amerigo Tot kiállításain a plasztikában követhetünk nyomon.
Major Máté a katalógus bevezetőjében azt írja „Tot műve, egész oeuvreje világosan deklarálják azt az igazságot, hogy a „figurális" ás a nem ,,figurális" a „realista" és az „absztrakt" érzelmi és tudatvilágunk formálásában két műfaja a szobrászatnak és a festészetnek. De a kettő között — akárholis — éles cezura nem vonható". Kicsit szokatlan hogy két műfajnak tekinti Major Máté a realista és az absztrakt műveket, de bizonyos, hogy az átmenet — és ezt Amerigo Tot kiállítása is bizonyítja — végtelen, alig elkülöníthető fokozatokban valósulhat meg.

A kiállítás gazdagon reprezentálja Tot életművének fő állomásait. Csak távirati stílusban érintve: a „Judit" és „Salorne" klasszikus örökségre épülő, de expresszív lélektani hatást is magábanfoglaló indítása után, a Táncoló bacchánsnők már a nyújtott formák ellentétes mozgásában, lendületében, de még mindig a látványból kiindulva fejezik ki. Tot játékos vénáját. A Kavicsasszonyok sorozatban már összevon, tömörít, kavics formák női aktba komponálása útját. A Nyugdíjas birkózóban, és a Külföldi tudósítóban a plasztikában szokatlan, de nála érvényes ironizáló, sőt karikírozó portré megoldást választott. A Falusi üdvözlégy a fal, az ajtó, az érkező látogató tér és ember élményét nyújtja. Az Alma mítosza lényegkiemelő plasztikai erényeket tükröz. És azután egyszerre eljutunk az elvontabb világba. Az Aszpromonte legyező, kagyló formáinak egybeszerkesztése szimbólum és önálló életet élő felület egyszerre. A gazdagon megmunkált negatív és pozitív belső formák és a külső polírozás mesterien csiszolt felülete teszik egyszerű eszközökkel végtelenül kifejezővé a Hommage a Karinthy-Olivecrona című alkotást. Világos, hogy az elvont formákban az agy anyagszerűségét, materiális voltát és az anyagiakon túli szellemi tartalmát fejezi ki. Egyben azt is, hogy milyen merészség, milyen felelősség ehhez a rendkívül finom, érzékeny, az ember egész egyéniségére, életére kiható szerkezethez még avatott kézzel is hozzányúlni. A Talált és a csinált, a Mikrokozmosz a makrokozmoszban, mind átköltött elvont formák, de mindnél érezzük, követjük a gondolati tartalmat is.
Mindezek után pedig következik a legújabb, az ez évben alkotott, s a szülőföldnek ajándékozott, és arról elnevezett Csurgói madonna. Nyomonkövethetők a művészettörténeti reminiszcenciák? Igen, de ahogyan a hagyományt Tot felhasználja, az már teljesen individuális és egyszeri. A szigorúan sorakozó ruharedőkön belül a lágy, gyöngéd fogalmazás az anya és gyermek kapcsolatának érzelemteljés, mély emberi megszólaltatója. És senkinek sem jut eszébe, hogy ezzel a „hagyományos" művel Tot visszalépett volna. Sokkal inkább az, hogy érzelmeket akart kifejezni és erre ezt a formát találta alkalmasnak.

A plasztikai anyagot kiegészítő grafikai művek szintén változatosak. Lendületes aktrajzok, finom artisztikus dekorativitású elvont lapok. A legemlékezetesebbek pedig középkori aszkézis utáni a túláradó reneszánsz életszeretetet, vérbőséget mesterien kifejező Aretino illusztrációk.
A kiállítás egy nagy művész életművének megismerése miatt is jelentős, de kiemelkedő a figurális és nonfigurális közötti átmenetek széles skálájának és lehetőségeinek általános érvényű példamutatása miatt is. Tot formavilága rendkívül gazdag, de sohasem öncélú. Ez utóbbi mai képzőművészetünk számára is adhat érvényes inspirációt.