Tóth Imre, a magyar rendőrgyerekből lett szobrász Budapesten

(IZSÁKI MARGIT, Magyarság, Budapest, 30 January, 1938, p. 6.)

— by IZSÁKI MARGIT

A fiatal magyar szobrásznemzedék egyik legérdekesebb tagja érkezett Budapestre. Tóth Imre hat éve él Rómában, most pedig Tiranából jött, ahol Zogu albán királynak a vendége volt.

Tóth Imre középtermetű, csontos, inas, szijjas, markáns arcú fiatalember. Érdekes az arca, a szeme majdnem ékbe fut a mongolos arccsontok és a csupa-energia állkapocs fölött. Egészen fiatal. Fehérvárcsurgói gazdacsaládból származik, az édesapja nyugdíjas rendőr, odakint élnek a szülei Pestszentlőrincen.

Drezdából Rómába gyalog

  • Hol kezdte - kérdem tőle.

  • Budapesten, még pedig az Iparművészeti iskolába jártam grafikára. Innen kimentem Berlinbe, ahol az akadémián jártam be Klingerhez, másfél évig voltam ott. Aztán Párizsba kerültem a Julian iskola esti tanfolyamára. Chrles Despien, Rodin legkiválóbb tanítványa foglalkozott velem. Ott ismerkedtem meg Maiollal, nála tanultam meg figurát rajzolni. Tulajdonképpen innen számít az egész szobrászi életem.

  • És Párizsból?

  • Drezdába mentem, ahol még freskóval foglalkoztam, onnan pedig Rómába, még pedig az apostolok lovain, gyalog. Hát igen - felel mosolyogva kérdő tekintetemre - elég nehéz idők voltak.

Láthatóan nem szívesen beszél róla. Nem dicsekszik, hogy mennyi mindent csinált végig, amig idáig jutott.

  • A szüleim, maguk is szegény emberek nem nagyon segíthettek rajtam, a magam erejére voltam hagyva. Éltem úgy, mint a többi művésznövendék. Valami csak került. Rómában aztán bekerültem az akadémiára bentlakónak, később megkaptam az olasz állami nyugdíjat, 5000 lírát, attól kezdve aztán könnyebben ment. Mussolini is megvásárolta egy szoborfejemet, Az antik mosolyt, megkaptam a Mussolini-féle ösztöndíjat és még két olasz ösztöndíjat.

Hegységből faragott szobor

  • Mivel dolgozik főleg?

  • Kővel. Gránittal. Az új szobrászgeneráció visszatért a komoly anyagokhoz. Kőbe komponálunk. A gipsz elrontja az embert, túlrészletezésre kapatja. A régiek, az egyiptomiak tudták, hogy mit jelent az: szobor. Nem a valóság látszatát óhajtották kelteni, a szobor, a művészi alkotás felkelti a valóság érzetét, de nem ábrázolja az eleven életet. Az egyiptomi szoborkultúra volt az igazi, birkóztak az anyaggal, gránittal, kővel.

  • Michelangelo is ezt tette...

  • Mindig voltak szobrászok, akik ráeszméltek az anyagszerűség törvényére. A fiatalok is ezt kezdik. Egy nagyon érdekes meghívást kaptam Amerikából, amint valószínűleg tudja, Illionis államban a hegybe vésik Amerika három legnagyobb elnökének az arcát, Lincoln Ábrahám már készen is van, a másik kettő még munka alatt. Carl Miles svéd szobrász az alkotója ezeknek a szoborgigászoknak, ő hívott meg, legyek dolgozótársa.

  • És kimegy Amerikába?

  • A munkavállalási engedély körül vannak bajok. Rajkókat könnyebben kieresztenek, mint egy fiatal szobrászt... De remélhetőleg ezt is sikerül majd megcsinálni.

A világ legnagyobb reliefje

  • Most honnan jön?

  • Tiranából. 1937-ben nemzetközi pályázatot hírdettek Scander bég szobrára, 147 résztvevő közül a király az én művemet választotta ki és a római albán követség útján meghívott Szilveszterre magához.

  • Milyen ember I. Zogu?

  • A gentleman tökéletes tipusa. Amellett közvetlen, kedves ember és jóízlésű műgyűjtő. A tiranai királyi palota belül sokkal impozánsabb, mint kivülről... Sok jó képe van őfelségének, remek Manet és Cézanne képeket találtam a tiranai palotában.

  • Az érintkezés hangja milyen a királlyal?

  • Mint mondtam tökéletes úriember, zavarba ejtően figyelmes. Amint Tiranába megérkeztem, ugy, ahogy voltam, a repülőtérről azonmód pontosan magához vezettetett. Két óránál többet beszéltünk egyfolytában a szoborról.

  • Milyen lesz a szobor?

  • Scander bég, Albánia nagy nemzeti hősének szobra alul mauzóleum lesz, királyi temetkezőhely. Felül az építményen a hat méteres bronz ló, mítikus állat, fúvó sárkány-paripa, amely harcol a hőssel.

  • Szintén magasra emeli az egyik patáját örök lovasszobor módjára?!

Tóth Imre elmosolyodik.

A lovat száguldás közben mintáztam, érzékeltetni akarom a száguldást. A szobor talapzatára jön a világ legnagyobb márvány reliefje szürkemárványból, 280 négyszögméter. Magyar vonatkozás, Hunyadi János és a déli harangszó apothetézise is rajta van. Scander bég Hunyadinak bajtársa volt és a belgrádi győzelem része a reliefnek. A szobor 80.000 albán aranyfrankba kerül, amely valamivel több a francia franknál, remélem, hogy nyár közepére el tudom kezdeni a munkát. Ha megfelelő műteremhez jutok, itt akarok Budapesten dolgozni. Albániában erre nincsenek megfelelő mesteremberek, az egészet aztán vagonokban szállítják majd Tiranába.