Amerigo Tot jutalmat adott egy diplomatervért

(KÖRNYEI ELEK, Magyar Nemzet, XXVI. évfolyam 161. szám, Budapest, 11 July, 1970, p. 4.)

— by KÖRNYEI ELEK

„Itt — itthon vagyok. Ott pedig — otthon vagyok. De akárhogy forgatjuk is a szavakat, mégis csak az a vége, hogy a hazája nélkül nem élhet meg az ember." E néhány mondatban szíve szerint vallott egyik legutóbbi interjújában a Rómában élő Amerigo Tot szobrászművész —, aki Fehérvárcsurgón parasztgyerekkent Tóth Imrének született —, arrol, hogy az utóbbi két évben, miután több évtizedes külföldi bolyongása után először látogatott szülőföldjére: mi hozta haza egyre gyakrabban. És a jövőben még inkább többször érkezik meg a római Via Margutta-i műterméből a budai Tancsics Mihály utca 5. szamú műteremházba.
Amerigo Totot nagysikerű budapesti, tihanyi és szegedi kiallításal után mind több szál fűzi szülöhazájához. Művészete hazai értékelésének egyik szép bizonyítéka az is, hogy tavaly az Iparművészeti Főiskola tiszteletbeli tanárának nevezték ki. Amerigo Tot e megtisztelő kitüntetést — Párizsban élő Victor Vasarcly, Pierre Vágó és a leningrádi V. Lukín a főiskola tiszteletbeli tanarai kívüle a külföldi művészek közül — azzal is viszonozni óhajtja, hogy részt kíván venni a főiskola tehetséges növendékeinek művésszé nevelésében. Ezért is épit magának hajlékot Budán, a Fővárosi Tanács által rendelkezésére bocsátott telken, hogy az év egy részét itthon töltse.
Tervezett budai házépitésével kapcsolatban kell feljegyeznünk annak a nehany ünnepi percnek örömét, amelyre minden bizonnyal sokáig visszaemlékezik majd egy most végzett tehetséges fiatal építészmérnöknő, pályája kezdetéről. A Műszaki Egyetemen a végzős hallgatok közül Buda Rózsa diplomamunkájában vállalta, hogy elkészíti Amerigo Tot budai műteremhazdnak tervét. Feladatát különösen lelkesen végezte. A két tűzfal közötti aránylag szűk telken építendő Műteremházat úgy tervezte meg, hogy a művész a megszokott mediterrán környezetének hangulatát is érezze a Dunára tekintő kilátásban. Bár a költségek túlméretezettsége miatt nem ez a terv kerül kivitelre — az Országos Műemléki Felügyelőségen tervezik meg a műemléki házak együttesének környezetébe beágyazott műteremházat — Amerigo Totnak nagyon tetszett a tehetséges diplomamunka, és ezért meg akarta jutalmazni a fiatal építészmérnöknőt, aki — tanárai kijelentései szerint — nehéz anyagi körülmények között, mindvégig nagy hivatástudattal végezte egyetemi tanulmányait.
E jutalom atadasának lehettünk tanúi a Duna Intercontinental szállóban, ahol dr. Major Máté Kossuth-díjas akadémikus, a Műszaki Egyetem építészettörténeti tanszékvezető tanára, dr. Pogány Frigyes Állami-díjas egyetemi tanár, az Iparművészeti Fő-skola igazgatója és Jakuba János, az Iparművészeti Főiskola igazgatóhelyettese jelenlétében Amerigo Tot átadta a diplomaterv elkészitéséért Buda Rózsának a tízezer forint jutalmat. A fiatal építőművésznő meghatott szavakkal mondott köszönetet a művésznek a váratlanul ért jutalomért.