Nekem ő Tóth Imre marad

(CSERHÁT JÓZSEF, Napló, XXV. évfolyam, 143. szám, Veszprém, 24 June, 1969, p. 5.)

— by CSERHÁT JÓZSEF

Megnyitották Amerigo Tot tihanyi kiállitását Kokas Ignác Munkácsy-díjas festőművész keszthelyi kiállítása után amelyet a Balatoni Múzeumban szombaton este Udvardi Erzsébet Munkácsy-díjas festőművész nyitott meg — vasárnap délben a tihanyi múzeum várta Amerigo Tot (Tóth Imre) alkotásaival a képzőművészetek kedvelőit, a szomszédos megyékből és a fővárosból érkező közönséget.
A múzeum előtti téren már a koradélelőtti órákban megkezdődött a vándorlás A föld füle és az Őfelsége, a Kilowatt című monumentális művek körül. Az épületből közszemlére kihelyezett két szobor láttán egy méreteiben is ritkán ismétlődő tárlatot sejthettek az érkezők.
Küldöttség érkezett a nagynevű művész-honfitárs, Amerigo Tot szülőfalujából, Fehérvárcsurgóról is. A vendégek és a sok száz főnyi közönség soraiban a kiállítást rendező É. Takács Margit fogadta a magyar irodalom és művészvilág kiválóságait. A megnyitóra családja társaságában jött el Illyés Gyula, Kossuth-díjas költő. Borsos Miklós, Kossut-díjas szobrászművész és Keresztury Dezső, József Attila-díjas író, az Országos Széchenyi Könyvtár főosztályvezetője, hogy a tárlatot megnyissa. Veszprémből a megyei tanács vb művelődési osztályának vezetője, Kapor Károly, Badacsonyból Udvardi Erzsébet, Egry-díjas festőművész, Pécselyről Bodosi György költő érkezett meg a kiállításra.
„Mit keres Amerigo Tot Tihanyban?" — ezekkel a szavakkal kezdte a világvándor magyar szobrászművész eddigi életművének méltatását Keresztury Dezső, nagy jelentőséget tulajdonítva annak, hogy Tóth Imre hazalátogatott. Ő is egyike azoknak, akik idegenben lettek naggyá. De neki, akinek ereiben olasz kőműves-ősök vére is csörgedezik nem idegen Róma, ahol az európai vándorutak után, a Via Marguttán megtelepedett. Műterme zarándokhelye az Olaszországban megforduló, tanulmányútra küldött fiatal magyar művésznemzedéknek.
— Amerigo Tot nekem Tóth Imre marad — mondotta Keresztury, s felidézte megismerkedésük időszakát, a Berlinben kötött barátságot. Azután a latin örökségre utalt, amellyel Amerigo Tot kivételes képességekkel mindmáig gazdálkodik: emberi arányú művei „az önmagában nyugvó anyag boldogságát" sugározzák: Jelen van bennük a vaskos mindennapiság és a tündéri lebegés.
— Amerigo Tot művészete az emberiség örök kérdéseire keres választ: a boldogságot, vagy a pusztulást a jó és a rossz angyal képében állítja elénk. A nagy szobrász művészete azt hírdeti: „ha megfejtjük korunk angyalainak titkát, talán úrrá is lehetünk fölöttük".
A tárlat megnyitása után a termeket, a folyosókat, sőt a múzeum udvarát is elárasztották az érdeklődők. A pazar kivitelű katalógussal a kezükben az emberek, hogy Amerigo Tot-tól aláírást kapjanak, megkezdték a legfegyelmezettebb, türelmes sorbanállást.