Amerigo Tot szobrai között, Tihanyban

(SZOMBATHELYI ERVIN, Magyar Hírlap, II. évfolyam, 171. szám, Budapest, 23 June, 1969, p. 6.)

— by SZOMBATHELYI ERVIN

A tihanyi múzeum — a korábbi évek hagyományainak megfelelően, Borsos Miklós és Egri József gyűjteményes kiállítása után — ez alkalommal hazánk idegenben élő fia, Amerigo Tot — Tóth Imre kivételes művészetének adott az idei nyárra szálláselyet.

Barokk — és modern

A nagy sikerű fővárosi kiállítás minden egyes darabját lehozták ide, és ízléses elrendezésben, szellős áttekinthetőségben helyezkedik el az egykori monostor bolthajtásos, hófehérre meszelt helyiségeiben. A vasárnap délben kezdődő megnyitóra zsúfolásig megteltek a termek, sőt az udvar is, ahová a nagyobb lélegzetű művek kerültek, jól kiválasztott darabok, természetes környezetben.
A bejárat előtt a Föld füle és az Őfelsége, a kilowatt áll őrt s köszönti a látogatót. E. Takács Margit, a kiállítás rendezője, miután mégegyszer körülpillantott a termeken, megjegyezte:
— Lám, a jó dolgok barátságosan megférnek egymással. A barokk és a modern remek összhangban van így együtt.
A megnyitóra ellátogatott Illyés Gyula a hegyről, Németh László Sajkódról, Borsos Miklós a szomszédban fekvő művésztanyájáról. Somogyi József Budapestről. Keresztury Dezső lírai hangvételű bevezetőjében a többi között ezt mondta:
— Mit keres Amerigo Tot Tihanyban? — nem is egy ismerősöm, amikor híre ment, hogy a művész nagy sikert aratott kiállítása az idei nyárra a Balaton-vidék egyik legszebb helyén álló múzeumba költözik. — Otthonát — feleltem mindig újra.
A továbbiakban a múzeum hagyományairól beszélt, majd így folytatta:
— Most olyan művész alkotásai népesítik be a tihanyi múzeumot, aki Magyarországon kezdte, Németországban és Olaszországban fejezte be tanulóéveit, aki hosszú évtizedek óta Rómában él, új hazája körülményeihez igazította nevét is; Ez a név ott van a világ modern alkotóinak ércesen csengő nevei között. Olyan művész, aki ott van az európai művészet fejlődésének fő áramában ... Azoknak a kezdeményeknek a parazsa, amelyek az itthoni nehéz légkörben, annak idején hamuba roskadtak, nála, a nagyvilág erős széljárásában, magas lángra lobbant. De mi benne a hazai hagyomány? Azt gondolom, hogy művészetének igen lényeges vonását hanyagolja el és egészét félreérti, aki nem veszi észre benne a dunántúli magyar nép igazi — tehát nem felületi díszítő, hanem szerkesztő-formateremtő ösztönét, a nagyvilág nagy műalkotásainak példáján iskolázott és egyéni alkotásokban teljessé lett megnyilatkozását.
— Ez a világvándora nagy művész, aki a Földközi-tenger isteneket és kultúrákat szülő és felfaló világában találta meg igazi önmagát, most hazalátogatott, s itthon ismerős, az övével azonos forrásokból táplálkozó és rokon célokért küzdő élet fogadja.
— Rokoni szeretettel és megbecsüléssel köszöntöm itthon „Tihany fokán" Tóth Imrét — fejezte be Keresztury Dezső nagy tapssal fogadott beszédét.

A viszontlátásra...

A megnyitó után szűnni nem akarón jöttek az újabb és újabb látogatók. Hamarosan a vendégkönyv első lapjai is megteltek. A beírások közt tallózva: „Csodálatos ...", „Felejthetetlen emlék", „Álmaim váltak valóra, hogy megcsodálhattam műveit" és iskolás írással „Sokszor tessék hazajönni."
A kora délutáni órákban a tihanyi Fogas különtermében meghitt hangulatú ebédre került sor. A barátok, a kiállítás rendezői mellett a fehér asztal körül foglaltak helyet a fehérvárcsurgói rokonok is, köztük Tóth Gábor, az édesapa testvére és Tóth Erzsi néni, akivel a művész együtt gyerekeskedett. Tóth Imre pedig — fehér, hímzett mellű, magyaros ingujjban időnként feláll, kedves mosollyal, egy-egy szíves szóval, figyelmes házigazdaként törődik vendégeivel.
Pohárköszöntők egymás után. A közben adódó szünetben néhány szót váltok vele. Elmondja, hogy megállása sem volt itthon, de ezzel igencsak elégedett. Június végén utazik második hazájába, Olaszországba, de szeptemberre ismét (visszajön a Csurgói Madonna felavatására. Búcsúzunk: a szeptemberi viszontlátásra.