Budapesti ismerősök – Amerigo Tot

Ez a jellegzetes arcú, szemüveges férfi rekord-gyorsasággal lett ismerős Pesten. Holott szobrász és csak rövid ideig volt látható a televízió képernyőjén. És évtizedek óta nem lépte át az országhatárt, a tavalyi futó protokoll-vizit után most néz szét egy kicsit jobban szülőhazájában.

EGY KIS ROMANTIKA

Népszerűségének titka? Egy kis romantika is természetesen. Pacsirtadalos falu, ahonnan egy fiatalember elindul világot látni. Sikere lesz, hírnevet szerez. Hazatérve meglátogatja a rokonokat, szobrot ajándékoz falujának: a Csurgói Madonnát. Fehér fejű, kalapos öregemberek köszöntik elérzékenyülve — mi sem szebb ennél.
Fehérvárcsurgó egyszeriben az érdeklődés középpontjába került.
— Sajnálom, hogy odavaló — íta valaki a vendégkönyvbe —, és nem Somogycsurgóra.
Ez a vendégkönyv egyébként nem mindennapi olvasmány. Sashalmi játszópajtás jelentkezik benne, évfolyamtárs a főiskoláról (dehogy emlékszem már rá, negyven éve nem láttam), régen itt élő olasz barát, Rómában járt rajongó.
Maga is csodálkozott, mennyi az ismerőse. Hányan szólították meg az utcán, az étteremben és a Műcsarnokban. A kiállítás idején minden délutánját ott töltötte. Mit nézett, mire volt kíváncsi a művész, akinek nem a Hősök terén kellett megbizonyosodnia tehetségének elismeréséről.
— Furcsa érzésekkel jöttem haza — mondja az Amerigóvá változott Tóth Imre. — Hallottam, hogy a pestiek élesnyelvűek, kegyetlenül őszinték. S habár én innen indultam el a világba, ez a kiállításom bemutatkozásfélének számít. Legalábbis azoknak, akik nem jártak római műtermemben.

ŐSZINTE EMBEREK

A pestiek valóban őszinték; különösen, ha olvashatatlan aláírású megjegyzésekről van szó.
— Nekem nem tetszett és kész! — írta valaki névtelenül a vendégkönyv egyik oldalára. A másik szűkszavúan csak két kérdőjelet és két felkiáltójelet rajzolt. A harmiadik csókolózó galambpárt. A negyedik ezt jegyezte meg: — lehet, hogy szép, csak nem értem. A többség véleménye dicséret. Túlzásokkal természetesen.
— Ön olyan mozgékony, mint egy görög isten, vagy egy beaténekes . . .
— Ön korunk Michelangelója.
Egy tömör összefoglaló:
— Szép kiállítás, ésszerű rendezés, szemtelen jegyszedő.
És végül nyomtatott nagybetűkkel:
— Gyere haza! Erre a két szóra jó néhányszor odacsúszik a vendégkönyvet lapozgató művész ujja. A kérdésre azonban töprengő és bizonytalan a válasz: — Nem mondom, hogy nem szeretnék, de rengeteg mindentől függ . . .

A KESERŰ PIRULA

Kiállításának váratlan nagy sikere volt: két hét alatt huszonötezer látogató. Ez még a hírneves művésznek is meglepetés. Le kellett nyelnie viszont egy keserű piretlút: műveit rendkívül kevesen nézték meg, a szakmabeliek közül. Jóformán alig találkozott, alig beszélt velük.
Művész, aki az elismerésből él: a dicséretekből — és a rendelésekből is természetesen. Örömmel újságolja, hogy egy Budapesten átutazó amerikai öt szobrot rendelt nála az Ülő nőt és a Fekvő nőt. Hazatérve ehhez a munkához lát majd, mert a kiállítás anyagát itthonhagyja.
Szállodai szobájában művészi rendetlenségben fényképek, újságcikkek, telefonüzenetekkel teleírt cédulák. Most, hogy bezárult a kiállítás, lesz ideje újabb találkozásokra. Szobrai, képei ez alatt Tihanyba utaznak. Nyáron ott lesznek láthatók a Balaton környék számára. Nyilvánvaló, hogy Tot ott is megfordul majd. Meg kell néznie, hogy a pesti nagy siker megismétlődik-e a magyar tenger partján.